Poloskák természetes ellenségeik
Cikkünkben bemutatjuk, milyen lehetőségeink vannak a poloskák elleni természetes, biológiai védekezésre. Megismerhetitek a poloskák olyan természetes, magyarországi ragadozóit, amelyek bár régóta jelen vannak, mára szinte feledésbe merültek és állományaik drasztikusan lecsökkentek. Emellett bemutatunk egy újonnan Ázsiából érkezett darázsfajt is, amely ígéretes segítség lehet a poloskák elleni küzdelemben. A poloskáknak természetes körülmények között fontos szerepük van a rovarok és növények közötti ökológiai egyensúly fenntartásában, azonban az emberi tevékenységek okozta káros hatások miatt az utóbbi időben túlszaporodtak. Cikkünkben azt is megvizsgáljuk, hogy pontosan milyen okok állnak a poloskák inváziószerű elszaporodásának hátterében, valamint gyakorlati tanácsokat adunk arról, hogyan segíthetjük elő természetes ellenségeik felszaporodását és támogatását környezetünkben.1. Őshonos hazai ragadozó:
Az imádkozó sáska (Mantis religiosa) régóta jelenlévő, természetes
ragadozója a poloskáknak és számos egyéb kártevő rovarnak. Sajnos ez a hasznos rovar mára egyre ritkábban látható, populációja folyamatosan csökken. Ennek legfőbb oka a szaporodási és telelőhelyeinek folyamatos pusztulása, amely elsősorban a
túlzott és gyakori fűnyírásra vezethető vissza. Az imádkozó sáska petéit ősszel rakja le, rendszerint magasabb fűszálakra, habos állagú petecsomók formájában. Az állandó, mértéktelen fűnyírás miatt azonban kevés lehetőség marad a peték lerakására, vagy ha sikerül is lerakniuk, ezek gyakran a fűnyíró áldozataivá válnak. Hasonló problémát okoznak az urbanizációs folyamatok is: a szépen gondozott, túlzottan rendezett kertekben alig marad természetközeli, érintetlen terület, ahol ezek a rovarok biztonságosan átvészelhetnék a telet.

Imádkozó sáska barátságos arca :)Amit tehetünk értük:Kertünkben egy kevésbé látható,
eldugott helyen hagyjuk megnőni a füvet,legalább egy kis sarokban vagy félreeső részen. Az imádkozó sáskák felismerik, hogy ezek a területek biztonságosak a szaporodásukhoz, és ide helyezik el petéiket. Robotfűnyírók telepítésekor különösen fontos felhívni a figyelmet ezekre a természetvédelmi szempontokra, ezért népszerűsíteni szeretnénk ennek a hasznos rovarnak a megóvását. Ha mezőgazdasági területen végzünk fűnyírást, célszerű a
terület szélén vagy hátulján egy sávot érintetlenül hagyni,ahol a természet szabadon fejlődhet. Így az imádkozó sáskák könnyedén berepülhetnek a termőterületre, ahol
nagy hatékonysággal levadászhatják a kártevőket.Parkok gondozása során is érdemes egy kevésbé látványos részen meghagyni számukra egy kis életteret.
A lerakott petéket ne bántsuk,a növényekből, fákból szerzik a nedvességet.
Valami okból ez megszűnik érdemes permetezni tiszta vízzel.